logo

  • hu
  • en
  • de
  • it
  • es

Magunkról

A Kutyák a Rák Ellen az Életért Alapítványt 2007-ben hoztuk létre azzal a céllal, hogy segíthessünk a rák korai felismerésében egy olyan módszerrel, ami olcsó és tömegek számára hozzáférhető.

A különböző daganatos megbetegedések világviszonylatban a vezető halálokok között szerepelnek, korai felismerésüknek fontos szerepe van a gyógykezelés időben történő megkezdésében.

A kutyák már sok területen bizonyították, hogy képesek szélsőséges körülmények között is különböző vegyületek jelenlétének jelzésére. Kínálkozott a lehetőség, hogy csodálatos képességüket akár a daganatok jelenlétének felismerésére is igénybe vegyük.

Az 1980-as években Angliában végeztek már kutyákkal kísérleteket különböző daganatok jelzésére szövet- (melanoma) illetve vizelet  (hólyag-, prosztatarák) mintákból. A kutyák 60-80%-os biztonsággal ismerték fel a rák jelenlétét.

Áttörő változást a 2006-os év hozott, amikor amerikai és lengyel kutatók 5 kutyát képeztek ki tüdő- és mellrák felismerésére. Vizsgálat céljára beteg és egészséges emberek által kilélegzett levegőmintákat használtak. Az eredmény megdöbbentő volt. Tüdőrák esetében 99%-os, míg mellrák esetében 88%-os pontossággal ismerték fel a kutyák a daganatos betegek mintáit!

Az eredményről tudomást szerezve néhány - több évtizedes gyakorlattal rendelkező – kutyakiképző összefogott, és egy segítőkész tüdőgyógyász doktornő közreműködésével kísérletbe kezdtünk.

Mintáink különböző stádiumban lévő tüdőrákos betegektől származtak. A kísérletbe 4 kutyát vontunk be, közülük kettő már képzett személykereső, a másik kettő még képzetlen, 10 hónapos kutya volt. Kísérleti eredményünk megegyezett az amerikai kutatók által elérttel. A tüdőrákot a mi kutyáink is 99%-os biztonsággal jelezték. További terveink között szerepel a korábbi kísérlet megismétlése nagyobb mintaszámmal, valamint a kísérlet kiterjesztése egyéb daganatos betegségek felismerésére.

A módszer a napjainkban alkalmazott diagnosztikai eljárásokhoz képest egyszerűbb és olcsóbb, valamint általa kiküszöbölhető a jelenlegi vizsgálatok gyakorlati hibájából adódó kezdeti tumor jelenlétének figyelmen kívül hagyása.

Az Alapítvány nagyon fiatal, kevés lehetőségünk kínálkozik pályázati úton támogatást nyerni, és egyelőre az adók 1%-t sem gyűjthetjük.

De reméljük, hogy célunk elérésében találunk olyan embereket, akik átérezve munkánk lényegét, készek segíteni abban, hogy minél előbb elterjedhessen ez a valóban nem költséges módszer eme alattomos kór legyőzésében. 

H-2230 Gyömrő,
Pázmány u. 24/A
Phone: +36 20 502-9721,
              +36 70 317-9336
E-mail: kutyakarakellen@hotmail.com

 

 

   © 2007-2010. Kutyák a Rák Ellen az Életért Alapítvány - Minden jog fenntartva! Adminisztráció